A férjemmel lefoglaltunk egy hotelszobát a nyaralásunk alatt. A hotelszobában fedeztem fel ezt. Már fél órája nézegetem, de még mindig…
A férjem letette a táskáit, és elsétált mellettem anélkül, hogy azonnal észrevette volna. Aztán megfordult, követte a tekintetemet, és összevonta a szemöldökét.
„Mi ez?” – kérdezte.
Nem válaszolok azonnal. Túl elfoglalt voltam azzal, hogy meggyőzzem magam, hogy ártalmatlan. Egy kis kosz. Régi építési törmelék. Valami, amit a takarítók nem vettek észre. A szállodák tele vannak furcsa apró tökéletlenségekkel, ha elég közelről megnézzük.
De ez most nem úgy tűnt.
Ez… elhelyezettnek tűnt.
Közeledtem. Lassan. Óvatosan.
A tárgy szilárdan a falhoz volt rögzítve, mintha odanőtt volna, vagy mintha szándékosan ragasztották volna oda. Nem volt lapos, mint a száraz vakolat. Volt benne kiterjedés, mélység, szinte szoborszerűség. Lehajoltam
átgondoltam, logikus magyarázatot kerestem, ami lecsillapítaná a mellkasomban kellemetlen érzést.
– Ez undorító! – mondta a férjem mögöttem. – Valószínűleg valami rovarfészek.
Ettől a szótól – fészek – összeszorult a gyomrom.
Nem akartam elhinni. De most, hogy kimondta, nem tudtam kiverni a fejemből.
Egyig ott álltak, mindketten úgy bámultuk, mintha hirtelen felfedné a célját, ha elég sokáig nézzük. Men beállt csendott. Már nem úgy tűnt, mintha
a vakáció nyugalma. Olyan érzés volt, mint egy szünet, valami kellemetlent felfedeznének.
Elakadtam.
A férjem letette a táskáit, és elsétált mellettem anélkül, hogy azonnal észrevette volna. Aztán megfordult, követte a tekintetemet, és összevonta a szemöldökét.
„Mi ez?” – kérdezte.
Nem válaszolok azonnal. Túl elfoglalt voltam azzal, hogy meggyőzzem magam, hogy ártalmatlan. Egy kis kosz. Régi építési törmelék. Valami, amit a takarítók nem vettek észre. A szállodák tele vannak furcsa apró tökéletlenségekkel, ha elég közelről megnézzük.
De ez most nem úgy tűnt.
Ez… elhelyezettnek tűnt.
én
közeledett. Lassan. Óvatosan.
A tárgy szilárdan a falhoz volt rögzítve, mintha odanőtt volna, vagy mintha szándékosan ragasztották volna oda. Nem volt lapos, mint a száraz vakolat. Volt benne valami méret, mélység, szinte szoborszerűség. Lehajoltam, tanulmányoztam, logikus magyarázatot keresve, ami lecsillapítaná a mellkasomban kellemetlen érzést.
– Ez undorító! – mondta a férjem mögöttem. – Valószínűleg valami rovarfészek.
Ettől a szótól – fészek – összeszorult a gyomrom.
Nem akartam elhinni. De most, hogy kimondta, nem tudtam kiverni a fejemből a gondolatot.